Létlelet

Jézus Krisztus, Isten Fia evangéliumának kezdete. Amint meg van írva Izajás prófétánál:
"Íme, elküldöm küldöttemet színed előtt,
aki elkészíti utadat
a pusztában kiáltónak szava:
'Készítsétek az Úr útját,
tegyétek egyenessé ösvényeit'"
János megjelent a pusztában: keresztelt és hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kiment hozzá Júdea egész vidéke és a jeruzsálemiek mindnyájan. Megkeresztelte őket a Jordán folyóban, miután megvallották bűneiket. János öltözete teveszőrből volt, és bőröv a csípője körül, sáskákat és vadmézet evett. Így prédikált: "Utánam jön, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó leborulva megoldani a saruja szíját. Én vízzel kereszteltelek titeket, ő pedig Szentlélekkel fog benneteket megkeresztelni." (Márk evangéliuma 1,1-8)

Tanít pedig minket az evangélium bűnbánatra és alázatra. Azt hiszed, neked nincs bűnöd? Minél inkább ezt véled, annál inkább rászorulsz az önvizsgálatra. Ha eddig nem lett volna is vétked, mostantól lett, mert aki gőggel tekint önmagára, másokra úgy fog tekinteni, mint akik nála alább valóak. És akkor újra beteljesedik a farizeus és a vámos története, mert midőn mindkettő bement a templomba imádkozni, a farizeus önmagát dicsérve adott hálát, a vámos meg bűnbánatot tartott. Emez megigazulva távozott, a másik meg nem. "Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, felmagasztalják." (Lukács 19,14)
Nézzetek Jánosra! Róla azt mondta Jézus, nála nagyobb nem támadt asszonyok szülöttei között (Máté 11,11). János mégis pontosan tudta, mi a helye és a dolga ebben a világban. Nem telt el önnön nagyságától, tette, amit tennie kellett, soha nem gondolta magát egy jottányival sem nagyobbnak, többnek a valóságosnál.
Csak tiszta szívvel szabad várni a Megváltót. Ha nem törekszel erre, soha egyetlen karácsonyod sem lesz más, nem lesz több, mint az ajándékosztás, a fenyő illata, a múló hangulat.
"Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent." (Máté 5,8)

Térj meg, ember, a te Uradhoz!

Izaiás, 63,16-64,8.

Mégis te vagy a mi atyánk! Mert Ábrahám nem tud rólunk, és Izrael nem ismer minket; te vagy, Uram, a mi atyánk, Megváltónk a te neved öröktől fogva. Miért hagyod, Uram, hogy letévedjünk útjaidról? Miért keményíted meg szívünket, hogy ne féljünk téged? Fordulj vissza szolgáid miatt, örökséged törzsei miatt! Rövid idő alatt birtokba vették szent népedet, ellenségeink taposták szentélyedet. Olyanok lettünk, mint akiken nem te uralkodtál öröktől fogva, akiket nem a te nevedről neveztek el. Bárcsak szétszakítanád az egeket, és leszállnál! Színed előtt a hegyek megrendülnének!
Ahogy meggyújtja a tűz a rőzsét, és a vizet felforralja a tűz, ismertesd meg nevedet ellenségeiddel, hogy színed előtt megremegjenek a nemzetek, amikor félelmetes dolgokat cselekszel, melyeket nem vártunk! Ha leszállnál, színed előtt a hegyek megrendülnének! Ősidők óta senki sem hallotta, fülével fel nem fogta, szem nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki a benne bízókért cselekszik. Elébe sietsz az örvendezőnek, s annak, aki igazságot cselekszik, és azoknak, akik útjaidon megemlékeznek rólad. Íme, te megharagudtál, mert vétkeket követtünk el, ezek közt vagyunk régóta; bárcsak megszabadulnánk! Olyanok lettünk mindnyájan, mint a tisztátalan, és mint a szennyes ruha, olyan minden igazságunk. Elhervadtunk mindnyájan, mint a falevél, és bűneink, mint a szél, elsodornak minket. Nincs, aki szólítaná nevedet, aki felkelne, hogy beléd kapaszkodjék; mert elrejtetted előlünk arcodat, és bűneink hatalmába adtál minket. De mégis, Uram, atyánk vagy te! Mi vagyunk az agyag, és te a formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian. Ne haragudj, Uram, oly nagyon, és ne emlékezz örökké bűneinkre! Íme, nézd, a te néped vagyunk mindnyájan!

... és akkor ott állsz az Onkológiai Intézet kertjében, kezedben egy bőrönddel, és nem hiszed el, hogy ennyi maradt egy ember után, vagyis elhiszed és tudod is, ahogyan azt is tudod, hogy az emberből a legfontosabb úgyis túléli őt, mert már Horatius is megírta, hogy "non omnis moriar", vagyis "nem halok meg egészen", pedig őt még csak nem is a krisztusi eszme ihlette, de tudott valamit az ember leglényegéről, korokon, vallásokon, társadalmi rendszereken túl, csak most éppen ott állsz azzal a bőrönddel, ügyefogyottan, mint aki útra kelt, de menet közben elfelejtette, hova is készült, és akkor és ott nem tudsz mit kezdeni azzal a csomaggal, mert akihez tartozik, nincs már, és amikor fölfelé indultál az osztályra, hogy átvedd a holmiját, és befordultál a folyosóra, láttad a matracát szellőzni, mert a kórházakban az a szokás, hogy ha meghal valaki, nemcsak az ágyneműt húzzák át, hanem csontig vetkőztetik az ágyat, csak a sodrony marad, az ágybetét meg félszegen támaszkodik a falnak egy darabig a folyosó valamelyik sarkában, és akkor eszedbe jut, hogy mióta ide kezdtél járni, hányszor láttál ugyanígy kitett laticelt, és akkor mindig tudtad, hogy megint elment valaki oda, ahonnan nincs visszatérés, és visszaemlékszel arra a napra is, mikor életedben először betetted ide a lábad, és két ügyintézés között leültél a bejárat melletti padra elszívni egy cigarettát, és akkor valami mélységes béke áradt szét benned, nem beletörődés, hanem megnyugvás, és akkor nagyon közel voltál egy pillanatig az örökkévalósághoz, és most, hogy beköszöntött az örökkévalóság, nem tudsz mit kezdeni vele, talán mert még nem a te örökkévalóságod, hanem másvalakié, és azt is tudod, hogy egyszer mindezt ki kell írnod majd magadból, és tisztában vagy vele, hogy bitang hosszú leszel, olyan hosszú, mint a kínai nagy fal, az Amazonas és az orosz sztyeppe együttvéve, mégis megírod, mert tartozol ennyivel holtnak-élőnek, egészségesnek-betegnek, reménykedőnek-kétségbeesettnek, és akkor tudod, mégiscsak tudod, hogy minden fájdalmon, szenvedésen túl nemcsak könnyeik vannak a dolgoknak, ahogyan Vergilius írta volt, hanem titkos fényük is van, ami megvilágítja a történések értelmét, célját, okát, és tudod, hogy semmi sincs véletlenül, még az sem, hogy most ezt írod, mert ha valaki, csak egyetlen valaki beleérzi a maga sorsát vagy szerettéét a halottadéba vagy a te sorsodba, ha vigaszt lel vagy könnyet ejt, akkor nem volt hiába semmi, de addig is nyugodjék békében az, aki miatt elkezdtem ezt a végtelen mondatot, amit folytatni fogok emlékezésül és okulásul...

Ratkó József: Zsoltár

Az anyák halhatatlanok.
Csak testet, arcot, alakot
váltanak; egyetlen halott
sincs közülük; fiatalok,
mint az idő. Újra születnek
minden gyerekkel; megöletnek
minden halottal - harmadnapra
föltámadnak, mire virradna.

Adassék nekik gyönyörűség,
szerelmükért örökös hűség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegyűjtött kínját.

Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre

Fel nagy örömre, ma született,
Aki után a Föld epedett.
Mária karján égi a lény,
Isteni kisded szűznek ölén.
Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
Nézd a te édes Istenedet!

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
Bársonyos ágya nincs neki itt,
Csak ez a szalma, koldusi hely,
Rá meleget a marha lehel.
Egyszerű pásztor, térdeden állj,
Mert ez az égi, s földi király!

Glória zeng Betlehem mezején,
Éjet elűzi mennyei fény;
Angyali rendek hirdetik őt,
Az egyedül szent Üdvözítőt.
Egyszerű pásztor, arcra borulj,
Lélekben éledj és megújulj!

             Harmatozzatok
             Égi magasok!
             Téged vár epedve
             A halandók lelke,
             Jöjj el, édes Üdvözítőnk!

             Mert az emberek
             Ott tévelygenek,
             Hol te égi fényed
             Útján nem vezérled
             Őket, édes Üdvözítőnk!

             Áldás, dicséret
             És hála néked:
             Mert fényes világunk
             S legfőbb boldogságunk
             Te vagy, édes Üdvözítőnk!

             A prófétáknak
             Lelkei láttak
             Szent jelenésekben
             S téged békességben
             Vártak, édes Üdvözítőnk!

             Te ember lettél,
             S új tant hirdettél.
             A jövendölések
             Beteljesedének
             Rólad, édes Üdvözítőnk!

             Hiszünk tebenned,
             Égi szent követ:
             Út, igazság, élet.
             Hittel vallunk téged
             Istenünknek, Üdvözítőnk!

             Ím, az áldozat,
             Melyet bemutat
             Szolgád Fölségednek:
             Jöjj el és szenteld meg,
             Ó kegyelmes Üdvözítőnk!

             Nyújtsd malasztodat,
             Hogy ez áldozat
             Bánatot gerjesszen
             Bűnös szíveinkben.
             Ó segíts meg, Üdvözítőnk!

             Szent az egy Isten
             Három személyben.
             Az Atyaistennel
             És a Szentlélekkel
             Szent vagy, édes Üdvözítőnk!

Szent Pál: Levél a filippieknek (4,4-7)

Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek! Ismerje meg mindenki a ti szelídségeteket! Az Úr közel van! Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé! Isten békéje pedig, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban.

Túrmezei Erzsébet: Eljön

Ádvent. Szelídzengésű üzenet.
Eljön! Eljön!
Beteg, a gyógyulásod,
rab, a szabadulásod,
halott, az életed.
Szomorú, most jön az öröm!
Erőtlen, most jön az erő!
Éjbe' járó, hajnalra váró,
fölkel a fény neked.
Zendül az ég,
zendül a föld,
Isten izent:
Eljön! Eljön!
Ádvent! Ádvent!

Ádvent. Dörög rendíthetetlen,
kemény királyi üzenetben.
Eljön. Eljön.
Ha elkerülöd a mosolyban,
elédkerül mint könny, sikoltás.
Ha a bölcsőben meg nem látod,
utadat állja mint koporsó.
Eljön az Első és Utolsó.
Ha mint templom szelíd harangja
nem találhat szíven a hangja,
ágyúk ádáz tüzében hallod
ítélni rajtad majd e hangot.
És rombadőlhet minden oltár,
elnémulhat zsolozsma, zsoltár,
házad küszöbén fog megállani...
A munkazajban, léha dalban,
vagy az éj titkos csendjében fogod
közelgő lépteit meghallani.
Eljön, eljön! Ki nem kerülheted.
Ha kikerülöd mint kegyelmet,
úgy kell bevárnod mint ítéletet.
Hallod? Hallod?
Mozdul az ég, mozdul a föld,
Isten izent:
Eljön. Eljön.
Ádvent. Ádvent.

 1.           Mint forró sóhaj,
             Elhaló bús jaj
             Kél halk énekünk.
             Sötétben járunk,
             Hajnalra várunk:
             Jöjj el, Istenünk!

2.           Választott néped
             Így sírt föl Érted,
             Nyögve bús igát.
             Ősszülők lelke
             Várta, epedte
             Isten egy Fiát.

3.           A bűn úr most is;
             Gyötör is, foszt is.
             Sír a jó feléd:
             Mikor jössz végre
             Kitűzni égre
             Győzelmed jelét?

4.           Jöjj, a bűn éget,
             Jöjj, várunk téged,
             Jézus, Istenünk!
             Isteni gyermek,
             Ó, hozz kegyelmet,
             Hozz békét nekünk!

                          (Mentes Mihály szövege)

Termő ékes ág, te,
jó anya,
életemnek első
asszonya,

nagy meleg virág-ágy,
párna-hely,
hajnal harmatával
telt kehely,

benned kaptam első
fészkemet,
szivem a sziveddel
lüktetett,

én s nem-én közt nem volt
mesgye-hegy,
benned a világgal
voltam egy.

Álmom öbleidbe újra
visszatér -
álmom öbleidbe újra
visszatér!

Alabástrom bálvány,
jó anya,
életem hatalmas
asszonya,

szemed Isis smaragd-dísze,
tiszta, szép,
hajad Pallas bronz-sisakja,
színe ép,

csak arcodon lett keményebb
minden árny,
mint a délutáni égen
vércse-szárny.

Első szép játékom,
jó anya,
gyermekségem gazdag
asszonya,

a kamaszkor tőled
elkuszált,
szemem a szemedbe
nem talált.

Így tünődtem: "Mért szült,
mért szeret,
ha örökre élni
nem lehet?

Énmiattam annyi mindent
öl, temet!
Mért nem tett a hóba inkább
engemet!"

A kamaszkor tőled
elkuszált,
férfi-szívem újra
rád-talált,

férfi-szívem a szivedre
rátalált,
megköszön most percet, évet
és halált.

Álmom karjaidba
visszatér,
álmom karjaidba
visszatér...

Erős ház, szép zászló,
jó anya,
sorsomnak nyugalmas
asszonya.

Majd ha cseppig átfolyt rajtam
mind e lét,
úgy halok az ős-egészbe,
mint beléd.